A nedvesítőszerek szerkezeti jellemzői elsősorban a molekuláris szerkezeti tulajdonságokat és a kémiai összetételt tartalmazzák.
A nedvesítési szerek molekuláris szerkezetének alapvető jellemzője az, hogy a molekula egyik végén hidrofil csoport (szegmens), a másik végén hidrofób csoport (szegmens) van. Ez a szerkezet lehetővé teszi a nedvesítőszer számára, hogy szendvicsszerkezetet képezzen a folyadék és a szilárd felület között, ezáltal csökkentve a felületi feszültséget és elősegíti a nedvesedési folyamatot. Pontosabban, a hidrofil csoportok (például hidroxil, karboxil stb.) A víz, míg a hidrofób csoportok (például alkil, aril stb.) Adszorbeálódnak a szilárd felületen, hogy egyrétegű egyrétegűek, csökkentve a bevonat felületi feszültségét, és megkönnyítve a folyadék számára a szilárd felületen történő terjedését.
A különféle kémiai szerkezetek szerint a nedvesítési szerek a következő kategóriákra oszthatók: szervezeti szilícium típus: például a poliéterrel módosított szerves szilícium, amelyet elsősorban a dinamikus felületi feszültség csökkentésére használnak. Anionikus típus: például etilén-oxid-adduktumok, amelyeket elsősorban vízalapú gyanta rendszerekben használnak. Nonionikus típus: például fluor polimerek, jó felületi aktivitással. A gyakorlati alkalmazásokban a nedvesítési szerek dinamikus felületi feszültségének csökkentésére is meg kell fontolni a dinamikus felületi feszültség csökkentését. Például a fluortartalmú nedvesítőszerek elsősorban csökkentik a statikus felületi feszültséget, míg a szilikon nedvesítőszerek hatékonyan csökkenthetik a dinamikus felületi feszültséget. Ezért a nedvesítőszer kiválasztásakor a konkrét helyzet alapján kell választani.